Tavaly februárban Dávidnak a publikálás miatt határidőre kellett megírnia egy verset. Mivel ő nem arról híres, hogy ontaná magából a műveket, kicsit gondban volt. Előkapta ősrégi (vagy legalábbis kb. 5 éves) ötletét, ami egy Rongybaba nevű, árvaházban élő, 16-17 év körüli lányról szól, akinek története egy naplószerű beszámolóban rajzolódna ki. Persze jogosan merült fel a kérdés, hogy ha 5 év alatt nem sikerült megírni, akkor majd miért pont most? Nos, azért, mert már adottak voltak bizonyos tényezők. Például az Ádám. Mivel Dávid sosem lakott semmilyen bentlakásos intézményben, Ádám viszont volt koleszos, és kórházban is feküdt már huzamosabb ideig, ezért elkezdte kérdezgetni az élményeiről, tapasztalatairól, hogy minél hitelesebb, átélhetőbb legyen a leírás. Volt, hogy éjnek évadján hívta fel, hogy meséljen arról, milyen pl. elaludni egy ilyen helyen. Satöbbi.
Végül elkészült a vers, időre. Szerzőként Dávid van feltüntetve, ám a hátulról harmadik versszak több sora is gyakorlatilag szó szerinti idézet Ádámtól, ezért jelent meg végül az Élet és Irodalom hasábjain a rongybaba az alábbi ajánlással: l.i.á-nak.
Egy másik fontos tényező, ami szintén adott volt, Bajtai András Betűember c. kötete, ami ide kattintva teljes egészében letölthető. Érdemes. Lényege, hogy a versek mind ugyanott, egy képzeletbeli városban játszódnak, és bizonyos szereplők (pl. a Betűember vagy a süket nő) újra és újra felbukkannak a kötet darabjaiban. Olyan, mint mondjuk zenei példákkal élve a Pink Floydtól a Wall vagy a Green Daytől az American Idiot. Ezeket konceptalbumoknak szokás hívni, amiért saját kis univerzumot teremtenek a szövegben elmesélt történettel. Nos, akkor a Betűember egy konceptkötet.
Mindkét költőpalánta fantáziáját megragadta ez a dolog, és a rongybaba szinte kínálta magát, hogy folytatódjon, újabb szövegekkel bővüljön, melyek helyszíne szintén az árvaház, szereplői pedig az ott lakók, ott dolgozók. A formabontóan új elgondolás ebben az egészben az, hogy míg Dávid versei Rongybaba szemszögéből mutatják a dolgokat, addig Ádám műveinek lírai énje a másik főszereplő, Rongybaba legjobb barátja, a fogszabályzós kisfiú. Ő egy 11 éves srác, aki a történet elején kerül az intézetbe. Mintha párhuzamos naplókat olvasnánk. És a bejegyzésekből lassan kirajzolódik az a világ, amiben hőseink élnek.
*
Egyelőre mindössze 5 rongybaba-vers létezik, és valószínűleg csak évek múlva készülünk el a teljes sztorival. Akkor egyben, egy közös kötetben szeretnénk majd kiadni. Az ismereteink biztosan hiányosak, de nem tudunk arról, hogy a magyar (vagy tulajdonképpen bármilyen) irodalom történetében valaha megjelent volna olyan verseskötet, amit ketten írtak, egy koncepció mentén, szerepekkel.
Mivel a nyomtatásban, folyóiratokban való publikációt hátráltatja, sőt, gyakorlatilag kizárja, ha a cucc hozzáférhető a neten, ezért egy ideig be kell érnetek ezzel az eggyel. Stay tuned! 
*
rongybaba
a benzinkútra járunk cigit venni.
legutóbb egy tetemről mesélt útközben
és az udvarról,
ahol a vért fűrészporral itatták fel.
a nevem rongybaba,
három éve élek itt.
karomon a gipsz lassan betelik,
még a fogszabályzós kisfiú is aláírta,
pedig csak néhány hete érkezett.
alig áll szóba valakivel,
csak velünk, lányokkal,
és furcsán beszél,
mintha egy idegen nyelvről fordítaná a gondolatait.
tegnap gyógyszert loptunk,
mert nincs krétánk,
amivel a járdára rajzolnánk.
ma meg találtunk egy halott rigót,
gyönyörű szertartás volt,
a híd lábánál temettük el.
újságpapírral takartuk le a kiszáradt szemgödröt,
a szárnytollait pedig körömlakkal festettük be.
a sötétben át szokott jönni hozzám,
kezében színes fadarab,
ami valaha egy gördeszka lehetett,
és szerintem még otthonról hozta.
nem tudok aludni a szuszogásától,
mégis félek, hogy egyszer arra ébredek,
hogy a villanykapcsolót keresi.
hogy eltéved a falakon futó csövek közt,
az árnyékok geometriájában,
hogy a beázásfoltokba fullad.
a fogcsikorgatásban, a láthatatlan berendezésekben,
amikből csak az éjszakai zúgást ismerjük.
és ha egyedül megy ki a mosdóba,
ami ott fogadja majd –
mert itt az álmok kihallatszanak a folyosóra.
hatkor a bejárathoz megyünk,
hogy meglessük az öregembert,
aki minden reggel megeszi a madaraknak kiszórt morzsákat.
megfésülöm,
aztán a kikötőhöz sétálunk,
ahol méteres dombokban áll a homok és a kavics,
pedig a síneket már régen benőtte a gaz.
